2013. augusztus 29., csütörtök

13. rész :)

Sziasztok! :) Az előző rövidke rész miatt hosszabbal jövök :33 Komizzatok :D

*Patrik szemszöge*

Miután reggel biztonságban tudtam Lucát a dadussal elindultam suliba. Eszter írt egy SMS-t hogy ne menjek elé, mert már elindult. Így aztán levágtam az utat… De így a börtön előtt kötöttem ki. Amikor elmentem mellette végig húztam a kezem a falon, majd oda értem az udvarra néző rácshoz. Úgy szorítottam meg a rácsot és néztem át, rajta, mint ha én lennék cellában. Apám kinn volt. épp egy izomagyú paraszt baszogatta. Gondoltam kivédhetném valami olyasmivel hogy: Hé, izomfej, gyere, ide nekem ugassál ne neki!- De meggondoltam magam. Annyi minden sérelem után nem lehetek kedves vele. Hiába az apám inkább tagadnám.
Hirtelen apám felnézett a rácshoz ahol én álltam és lassan elindult felém, én ekkor elfutottam. Aztán pár méter után visszanéztem. Apa a rácsot szorította és üveges tekintettel nézett maga elé mikor lefolyt egy könny az arcán.
-          Síros! – Gúnyolódott vele egy rab.
Apám ellökte magát a rácstól letörölte az arcát és bement a börtön épületébe. Még messziről is hallottam, ahogy csapódik a vaskapu.
Lenéztem az órámra 3 perc és becsöngő. Még pár pillanatig néztem a betontömböt ahol álltam, majd futni kezdtem. Idő közben majdnem elejtettem a táskám. nem könnyű kilókkal futkározni. De végül eljutottam a suliig. Beléptem a kapun és megnéztem az időt, felnéztem és pont csengettek.
-          Rohadt élet- Mormogtam, amikor leesett, hogy Adrival közösen van kémiánk. Sőt pont mellette ülök, na, mindegy.
A kémia lazán telt el, de óra végén figyelmeztetett a tanár hogy utolsó órán is ő lesz velünk. Meg hogy ebben a teremben leszünk, az ülésrend nem változik. ó a fenébe.

*Később*

- Szünetben hívott a Dadus, Luca jól van, palacsintát sütnek. – Suttogtam Esztinek matekon.
Erre ő csak elmosolyodott. Nem tudom nagyon furán viselkedett.
-          Reggel a börtönnél jártam- Folytattam. – Az udvaron volt az apám mikor meglátott. sírt.
Semmi válasz csak felvont a szemöldökét és jól van. Még furább az, hogy még csak rám sem nézett csak a tanárt nézte és jegyzetelt az ipad alakú füzetébe.
A többi óránk nem együtt lesz, szóval csak szünetekben vagyunk együtt.

*Később*

Utolsó óra csöngetésénél elkapott a rossz érzés. „ Ez nem az én napom lesz”- Csak erre tudtam gondolni.  Az órán Adrienn egész idő alatt hozzám simult és megkönnyítette a helyzetét az, hogy csoport munka volt. 
Annyira közel ült hozzám hogy a haja a vállamra omlott és éreztem az illatát. Kókusz illata volt. A leheletét éreztem a bőrömön mikor kifújt a levegőt. Keze az enyémhez ért, és az én székemen ült. Csoda hogy nem ült nyomba, az ölembe.   Amikor kicsöngettek a fáradtságtól olyan nehezen bírtam besodorni a könyveimet a táskám, Adrienn pedig ugyanolyan feltűnően lassan pakolt. Amikor kiértünk a folyosóra csak ketten voltunk, Eszti terme felöl pedig még tanári hangokat hallottunk. Nekidőltem a falnak majd itt megvárom, hogy végezzen. Adri is ott maradt.
-          Kérdezhetek valamit?- kezdtem.
-          Persze. –Bólintott és kacéran csillogott a szeme.
-          Az mit jelent, ha egy lány egész nap nem szól hozzám? Átnéz rajtam? És ha az a lány a barátnőm?
-          Hát. – Húzta el a száját és eléggé nagyot lépett felém.
-          Na, mond már. – Sürgettem.
-          Semmi jót nem jelent.
Eléggé elkeseredtem és lehajtottam a fejem. Ekkor Adri odalépett hozzám és megcsókolt. Mire észbe kaptam Eszti már ott ált tőlünk fél méterre és elkerekedett könnyes szemmel nézett ránk. Gyorsan ellöktem magamtól Adrit, aki önelégülten mosolygott.

*Eszti szemszöge*

A föci óráról nehezen engedett ki a tanár. Nagyon lassan pakoltam, hisz épp megjött a havim így nem is voltam jó kedvemben sem erőben. Nagyon lassan lépkedtem kifelé és megvártam még mindenki kimegy. Elindultam a tömeg után egyenesen a folyosó végére a kémia labor felé. Amikor megláttam távolról egy szerelmes párt elmosolyodtam, hisz mi is ilyenek vagyunk Pat-al. Amikor aztán elég közel értem megláttam, hogy az maga Patrik és a csaj pedig. Adri?
Földbegyökerezett lábbal álltam és néztem, ahogy csókolóznak. Nem tudom, hogy mennyi ideig néztem őket, de igazából nem is láttam, mert könnyel telt meg a szemem. Szipogtam egyet mire kinyílt Patrik szeme. Gyorsan eltolta magától a lányt, aki elmosolyodott. Elérte, amit akart. Elvette tőlem őt.
Nem tudom mennyi ideig néztük egymást mozdulatlanul, de amikor visszatért az a nagyon kicsi erőm odaléptem a „barátomhoz” és nem tudom miért, de lekevertem neki egyet.
-          Te szemét! – Ordítottam mikor a kezem csattant az arcán. A bőre forró volt.
-          Te rohadék dög! – Fordultam a csajhoz. Neki is pofont akartam adni, de elhajolt. –Te rohadt kurva- nekem se kellett több a falhoz nyomtam és nem kicsit meg szaggattam a haját.  Eltelt pár percbe, amíg Patriknak leesett mi történi. Közénk ugrott, de a helyett hogy engem védene… ADRIEN VÉDELMÉRE ÁLLT!
-          Eszti… mit csinálsz? – Hebegett.
-          Tudod, mit hagyj békén. Löktem el magamtól mindkettejüket.
Elkezdtem futni a folyosón, ahogy kiléptem a suli kapun, pont szakadni kezdett az eső. De annyira dühös voltam, hogy ez sem állíthatott meg. Kiléptem az ajtón és futni kezdtem. Még hallottam, hogy az iskola ajtaja becsapódik. Az arcomon elkeveredett a forró könny és a jéghideg esőcseppek. Amikor haza értem nem töröltem le az arcom, majd ráfogom az esőre. Lihegve nyitom, ki az ajtót anyám a nappaliban ül.
-          Miért lihegsz? Futottál?
-          Hát öhm… ja… nem akartam megázni. – Magyarázom.
-          Oké. – Mosolyod lazán.
-          Felmegyek.
Anya csak int és tovább nézi a… jóga dvd-t? A szobámból átmentem a saját fürdőmbe és lezuhanyoztam. Megmostam a hajam meg. így tovább. Amíg folyt rám a kellemesen meleg víz olyanokon gondolkodtam, mint: Komolyan ennyi minden után hagyna cserben? Meg hogy pont Adri az, akiről szentül állította, hogy gyűlöli?

Kiléptem a meleg víz alól és becsavartam magam a törcsimbe mielőtt megfázom. Oda totyogtam a szekrényemig. Az első póló, ami a kezembe akadt… Patriké volt. Bedobtam a szekrény aljába. Kikaptam egy fehér pólót, amin festék férfi voltak, anno művészkoromból maradt. Az alsó fiókból egy francia bugyit és bebújtam a takaró alá. Fogtam egy doboz zsepit, egy üveges kólát és egy fél pizzát. Bekapcsoltam egy szakítós filmet és végig zokogtam az éjszakát. 

2 megjegyzés:

  1. mikor lesz már következő??? már nagyon várom!!!***-***

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:) Most írom szerintem már délután fenn lesz :)) Bocsi hogy megvárattalak titeket de suli mellett nehéz a blogolás de írom ezerrel :))

      Törlés