15. rész.

Sziasztok! Tudom ez most rövidre sikeredett de a következő részben kiderül ki ütötte el Patrikot és hogy milyen problémák lépnek fel az egészsége terén. Izgalmas lesz megígérem. xxx

*Eszti szemszöge*

Minden olyan gyorsan történt. A sokk hatására fel sem fogtam mi történik. A rendőr megkérdezte mire emlékszem. Majdnem 20 perc gondolkodás után is csak a vérző Patrik jutott eszembe.

-          Semmire… - Zokogtam.

-          Rendben kisasszony, most bevisszük a kórházba a barátjához. De ha eszébe jut valami, azonnal szóljon.

-          Köszönöm. –Suttogtam.

*Később *

A korházban nagy tömeg gyülekezett. Mindenki más-más ok miatt volt bent.

-          Szép napot! Miben segíthetek? – Kérdezte kedvesen a recepciós.

-          Pa… Patrik…- zokogtam.

-          A fiatalember, akit nem rég hoztak be, baleset miatt?

-          Igen…

-          Oh… kérem, foglaljon helyet, még a műtőben van.

-          Mű. mű… műtő? – remegtek a térdeim.

Nem is vártam meg a választ futni kezdtem egyenesen be a folyók tömegére. MŰTŐ-> mutatott egy nyíl a falon. Teljes erőmből futottam. Egyszer csak összeestem a folyosó közepén.

-          Nem adhatom fel. – Mondtam magamnak.

Négykézláb másztam tovább egyenesen egy 2 szárnyas ajtóig. MŰTŐ! Állt az ajtón nagy piros betűkkel.

„Megállt a szíve!” „Szívmasszázs kezdése!” Hallottam… Egyszerűen bele vertem az öklöm a padlóba, ami visszhangzott a folyosón. „Üssük ki!” „Mindenki hátrébb”. Egész testel remegtem. „Semmi! Újratöltés”.  Ekkor egy gép kezdett csipogni. Nyomban tudtam, hogy Patrik szíve újra ver. Kifújtam a levegőt. (Észre sem vettem, hogy eddig levegőt sem mertem venni). Hírtelen a folyosó végén megjelent egy biztonsági őr.

-          Hölgyem, maga nem tartózkodhat itt. –Közölte szárazon.

-          De. nem hagyhatom magára…

-          A műtét után bemehet hozzá.

-          „Ne hagy itt” – Suttogtam magam elé, majd az őr felsegített és elvezetett a váróba.

*Később*

*Patrik szemszöge*

-Esz… esz. Eszti!- Hallottam a saját hangom.

- Itt vagyok…- Simogatta meg az arcom egy meleg kéz.  –Mire emlékszel kicsim?

- Nem sokra… Annyit tudok, hogy ideges lettem, amikor mentünk suliba és most itt vagyunk. Tényleg a suli? –nagyon gyorsan kezdett csipogni egy gép… felment a vérnyomásom.

- Nyugodj meg kérlek. Igazolt hiányzásunk van. –Máris lassult a csipogás.

Hírtelen összeszorult a gyomrom és nagyon fájt a karom is. Amikor oda nyúltam egy zsinór húzódott ki belőle. Annyira fájt, ki akartam tépni, de ekkor egy kezet éreztem a kezemen.

-          Ne! Az, az infúziód!

Ekkor nyílt az ajtó. Semmit nem láttam hisz a szemeim be voltak köve.

-          Sziasztok! Hogy vagytok? –Halottam anya hangját.

-          Magatokra hagylak, nyugi kicsim nem lesz baj. – Lépett ki Eszti a szobából.